Kik vehetik igénybe az otthonfelújítási támogatást?

2021.06.11

Az otthonteremtési támogatások közül kétségkívül az egyik legnépszerűbb az otthonunk szépítésére, korszerűsítésére igénybe vehető, vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás. Valljuk be, nagyon csábító az ajánlat: a felújítási munkálatok felét, maximum 3 millió Ft-ot utólag visszakaphatunk a költségvetésből. Ráadásul a legtöbb otthonon mindig találunk valami csinosítandót, vagy korszerűsítendőt.

Mióta elindítottam a felújítási támogatás zárt Facebook csoportomat, több ezer kérdést kaptam, a több, mint 60 ezer csoporttagtól ezzel a támogatással kapcsolatban.

De bevallom, a barátaim sem kímélnek: mióta tudják, hogy a közgazdász és banki múltamat kamatoztatva ismét elmélyedtem az állami támogatásokban, sorra bombáznak ők is.

Magyarország legnagyobb felújítási támogatási csoportjában szerzett tapasztalatom alapján azonban azt látom, hogy még mielőtt belekezdünk a munkálatokba, érdemes alaposan tájékozódni, és pontosan megismerni és megérteni, hogy mi szükséges ahhoz, hogy ezen utófinanszírozású konstrukcióban valóban visszakapjuk akár a 3 millió Ft-ot is.

Ezért akár egy kedves barátom, akár egy csoporttag kérdezi meg tőlem, hogy hol érdemes kezdeni ezt, én mindig a feltételek tisztázását szoktam 0. pontnak ajánlani.

A mai cikkemben arra vállalkozom, hogy a vonatkozó kormányrendelet legfontosabb feltételeit összefoglaljam.

Személyi és ingatlannal kapcsolatos feltételek:

  • 2021. január 1-től 2022. december 31-ig igényelhető - Ez azt jelenti, hogy a 2021. január 1. után kezdődött munkálatokkal számolhatunk első körben, de legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni és ezen napig be kell nyújtani a támogatási igénylést.
  • Legalább egy gyermeket kell nevelnie az igénylő(k)nek. Gyermeknek számít a12. hetes magzat is, akárcsak a 25 évét még be nem töltött fiatal is, feltéve, ha állandó lakcíme a felújítandó ingatlanban van. A megváltozott munkaképességű vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő szülők pedig a gyermekük életkorától függetlenül igénybe vehetik a támogatást.
  • Igényelhetik a házaspárok, élettársak, gyermeküket, gyerekeiket egyedül nevelő szülők is.
  • Társasházi lakás, lakóház, tanya, vagy birtokközpont lakás célú épületei

felújítására igényelhető a támogatás. A lényeg, hogy csak olyan ingatlan esetében vehető igénybe a támogatás, amely az ingatlan-nyilvántartásban lakás vagy lakóház fő rendeltetés szerinti jelleggel van nyilvántartva.

  • Az igénylés összes szereplőjének (szülőknek és gyermekeknek) legalább egy éve a felújítással érintett lakásban kell lakóhellyel rendelkezniük. Ez azt jelenti, hogy a felújítandó ingatlan kell, hogy állandó lakcímként 1 éve a lakcímkártyájukon szerepeljen. Ezen feltétel alól 3 esetben kapunk felmentést. A magzatnak, ill. az egy évnél nem régebben született gyermeknek nem kell megfelelnie ennek. Illetve nem kell 1 éves állandó lakcímet igazolni az ügyletben szereplőknek akkor, ha az adott ingatlan egy éven belül került a család tulajdonába, vagy egy éven belül került sor a lakóház felépítésére. Akik pedig hivatásukból fakadóan a munkáltatójuk által biztosított szolgálati ingatlanban élnek (pl. orvosok, nővérek, pedagógusok, katonák, lelkészek), saját tulajdonú otthonuk felújítására már kérhetik az otthonfelújítási támogatást anélkül, hogy korábban egy évet ott laktak volna.
  • Az igénylő(k)nek és/vagy a velük együtt élő kiskorú gyermekeiknek együttes tulajdoni hányada el kell, hogy érje a minimum 50%-ot a felújítandó ingatlanban.
  • Az igénylő vagy együttes igénylés esetén legalább az egyikük rendelkezzen egy év társadalombiztosítási jogviszonnyal.
  • Az igénylő, együttes igénylés esetén házastársa vagy élettársa sem rendelkezhet az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozással.

Ezen feltételeknek az igénylés benyújtásakor kell maradéktalanul megfelelnie az igénylő(k)nek és a gyermek(ek)nek.

A felújítási munkálatokkal és dokumentumokkal kapcsolatos feltételek:

  • A felújítással kapcsolatban a kivitelezést végző vállalkozóval 2021. január 1-je után megkötött vállalkozási szerződéssel kell rendelkeznie az igénylőnek. Annyi szerződést kell kötnünk, amennyi vállalkozóval végeztetjük a felújítást, és ahány vállalkozó számlát állít ki nekünk.
  • A felújítási munkákat 2021. január 1-je után kiállított és teljesített számlák másolatával kell igazolni. A számlák vagy az igénylő, vagy együttes igénylés esetén házastársa/élettársa nevére és a felújított lakás címére kell, hogy szóljanak. Ez nem azt jelenti, hogy két névre kell kérni a számlát, ha például egy házaspár együtt igényli, hanem elég, ha csak az egyikük nevére szóljon.
  • A kifizetett számlák 2021. január 1-jétől gyűjthetők, kivéve, ha az új építésű lakás az ingatlan-nyilvántartásba még nem került bejegyzésre, mivel az otthonfelújítás keretében az építés nem támogatható.

Milyen felújítással kapcsolatos tevékenységekre igényelhető a támogatás?

Kültéri és beltéri munkákat egyaránt el lehet számolni.

A támogatott építési tevékenységeket a Rendelet 6. §-a sorolja fel, melyből csak néhányat emelek most ki alább.

  • az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, utóbbinál ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
  • a külső nyílászáró cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rácsfelszerelése vagy cseréje, párkányok, küszöbök cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése
  • klímaberendezés beépítése, cseréje
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje
  • belső tér felújítása, ideértve a lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje

Mekkora az igényelhető támogatás összege?

A támogatás összege a lakás felújítására fordított költségeknek legfeljebb az 50%-a lehet, amely azonban nem lehet több 3.000.000 Ft-nál. Fontos szabály, hogy a Kincstár által kiutalt támogatás összegében a vállalkozási díj és az anyagköltség 50-50%-ban oszlik meg. Tehát a benyújtott kérelemhez csatolt számlák között feltétlenül kell lennie minimum 25-25 % vállalkozási díjat és anyagköltséget tartalmazó számlának.

A támogatási összeg meghatározásához segítséget nyújt ezen az oldalon egy kalkulátor is. 

A feltételekről dióhéjban ennyit. 

Hamarosan folytatom egy újabb cikkel ezt a témát.


Ezt a cikket a csalad.hu és Családbarát Magyarország támogatta.